ÉLTETŐ VÍZ

Az emberi szervezetnek mintegy 60 %-a víz, szervezetünk legfontosabb alkotóeleme,
melynek aránya az életkor előrehaladtával fokozatosan csökken.

A csecsemő szervezete 80%, a felnőtté már csak 60%, az idős szervezet pedig mindössze 50%-ban tartalmaz vizet.

Szerepe az élő szervezetben rendkívül összetett. Oldószere a sejtekben és a sejten kívüli anyagok nagy részének. Biztosítja a tápanyagok, az oldott anyagok szállítását. A víznek nagy a hőkapacitása, többek között ez teszi lehetővé a szervezetben, hogy az itt lezajló és hőtermeléssel járó folyamatok nem emelik fel lényegesen a testhőmérsékletet. A párolgás ugyanakkor megkönnyíti a szervezet hő leadását és így a hőmérséklet szabályozását.
A felszívódott folyadék a vérárammal először a májba kerül, majd az egész szervezetben szétáramlik. Nagy része átmenetileg tárolódik a májban, az izmokban, a bőr alatti kötőszövetekben, eközben a benne oldott anyagokat eljuttatja a szervekbe és szövetekbe, illetve felveszi és továbbszállítja az anyagcsere termékeket. Az elfogyasztott víz tehát bejárja az egész testünket.
A napi vízleadás és vízfelvétel átlagosan 2,4 liter: ennyi víz távozik a szervezetünkből a verejtékezés, a légzés, a kiválasztás és az emésztés folyamán, amit PÓTOLNUNK KELL! (Nyáron ez lehet ennél több is!)
Ne várjuk meg amíg a szervezet szomjúságot jelez! Amikor megszomjazunk, szervezetünkben már vízhiány van. Ha nem iszunk kellő mennyiségű vizet fáj a fejünk, kimerültnek, levertnek érezhetjük magunkat! Az alkoholos italok dehidratációt (kiszáradást) okoznak, vizet vonnak el a sejtjeinktől. És ez a sörre is igaz! A másnaposság tüneteinek nagy részét a sejtek kiszáradása okozza. A megoldás tehát a másnapi bő víz fogyasztása és néhány alapvető ion pótlása (magnézium, kálium, nátrium). A kávéban, teában lévő koffein is kiszárítja a sejtjeinket. Eleinte élénkít, de utána… sokkal fáradtabbak vagyunk, mint amilyenek előtte voltunk.
A megfelelő és rendszeres vízfogyasztás sok jótékony hatással bír, SŐT a vízben nincsenek kalóriák, zsír, szénhidrát és cukor.

A mindennapi vízfogyasztás elengedhetetlen:

  • az egészség és szép bőr fenntartásához
  • segíti a vesék megfelelő működését
  • hidratálja az egész testet – bőr rugalmasabb, puhább, simább és fiatalosabb
  • segít enyhíteni a szem alatti sötét karikákat
  • segíti az emésztést, csökkenti a hasi puffadást
  • megelőzi a fejfájást
  • energiával tölt fel – oxigén ellátás és a kedélyállapot javul
  • méregtelenít – hozzájárul a gyulladásos folyamatok csökkentéséhez
  • immunrendszert erősíti

  • A kellemes közérzethez fontos, hogy mindig legyen nálad friss víz és legalább 3 L vizet igyál naponta!