MIÉRT FONTOS ÉVENTE AZ ANYAJEGYEK SZŰRÉSE?

Az anyajegyek az egész testfelületen akárhol előfordulhatnak, eltérő színekben, formában és méretben.
Anyajegyek ott alakulnak ki, ahol nagy mennyiségben található a bőr színét adó pigmentsejtek a melanociták. A legtöbb anyajegy barna vagy fekete színű, de előfordulhatnak vöröses, kékes színűek is. Ezek mellett vannak az ún. naevus-sejtek is, melyek közeli rokonságban állnak a melanocitákkal, és szintén anyajegyeket vagy májfoltokat képeznek.
Egyes anyajegyek már a születéskor jelen lehetnek a bőrön, míg mások évekkel később alakulnak ki. Aki nagyon világos bőrű, általában jellemző rá a nagyszámú anyajegy. Legújabb tanulmányok arra utalnak, hogy az anyajegyek számát nem csupán a gének határozzák meg, hanem döntő szerepe van annak is, hogy gyermekkorban az illető mennyi időt töltött a napon anélkül, hogy a káros sugarak ellen bármiféle védelmet biztosítottak volna számára.
A terhesség alatti hormonális változások is hozzájárulnak a nagyszámú anyajegy képződéséhez.
Az anyajegyek ellenőrzése - tünet nélkül is - évente javasolt.
A folyamatos önvizsgálata szintén elengedhetetlen, hiszen így vehetjük észre legkönnyebben a figyelmeztető jeleket mint pl.: az anyajegy viszket, érzékennyé válik, színe - mérete változik.

Amire érdemes odafigyelni:

  • Aszimmetria: nem egyenletesen kerek vagy ovális foltok.
  • Az anyajegy határa: az egészséges anyajegy határai élesek. Az elmosódott körvonalú anyajegyeket minden esetben meg kell mutatni bőrgyógyásznak!
  • Színe: ha az anyajegy színe több tónusú, akkor rendszeresen ellenőriztetnie kell bőrgyógyásszal!
  • Átmérő: az öt milliméternél nagyobb átmérőjű anyajegyeket bőrgyógyásszal rendszeresen kell ellenőriztetni!
  • A korábban jóindulatú anyajegyek is rákos elváltozásokká fajulhatnak, ezért fontos évente ellenőriztetni!